Kezdőlap
Vissza

fizetett hirdetés

 

Vándorlások az Elveszett Bölcsesség Földjén

1992 nyarán történt, hogy amolyan nyári munka gyanánt egy budapesti iskolában lógattam a lábam gondnokként. Már régóta kavargott a fejemben egy misztikus játékötlet, így hát végtelen unalmamban megszálltam az intézmény géptermét és nekiláttam a kódolásnak. Illetve kezdetben jobbára a grafikus előkészítésnek és a tervezésnek.

A munka lassan haladt, hiszen rengeteg rajzot kellett elkészíteni és egyedül végeztem minden kódolási feladatot is. Persze csak szabad időmben, amolyan hobbiként foglalkozhattam a projekttel, s tovább lassította a munkát az is, hogy egyetlen Commodore 64 állt rendelkezésemre a fejlesztéshez, Amigáról vagy PC-ről nem is álmodtam azokban az időkben.

Aztán '94-ben megjelent a Newcomer, s ez hosszú időre leállította a fejlesztést. Ez után a játék után értelmetlennek tűnt minden kalandjáték fejlesztés, hiszen világos volt számomra: ezt fölülmúlni nem lehet. Majd rövidesen a Commodore 64 is kimúlt csendben, s bevonult a különc gyűjtők relikviái közé. Ilyen körülmények között hamarosan felhagytam a játék fejlesztésével, hiszen a Commodore tábor lassan szertefoszlott és értelmetlen dolog saját magunk számára játékot írni...

Azonban a közelmúltban (2004. 08.) a 6 éves fiam fölfedezte a Commodore gyűjteményemet, s néhány egykori játékot is kipróbált. Végezetül betettem neki a programom félkész, de futtatható változatát. Jó volt látni a srác lelkesedését! Igazán magával ragadta a kibontakozó történet, csak az időnként feltűnő "ehhez a helyszínhez még nincs kép" feliratok szegték kedvét.

Ezek után fölmerült bennem a gondolat, talán mégis be kellene fejeznem a játékot, ha nem másnak, hát neki! Elkezdtem hát előszedni a régi dokumentációt, elmélyültem ismét a KÓDBAN, s valami jóleső érzés futott át rajtam. Talán sokan a napjaink túlburjánzó "visual" alkalmazás-generátorain felnövekvő programozó nemzedékből már nem is ismerik, milyen érzés bitről-bitre uralmunk alá hajtani a hardvert, és akaratunk szerint működésre bírni...

 

   

 

Letölthető az első béta tesztverzió (0.78b)!

 

Ami még hiányzik:

bullet

Az intro-ból minden animáció, lényegében csak a címképernyő van kész.

bullet

A játék grafikáinak kb. 1/4-e.

bullet

Az endsequence teljes egészében.

Ami már teljesen kész:

bullet

A forgatókönyv (bár apróbb változtatások még elképzelhetők)

bullet

A programhibák nagy hányada :-)

 

Az alábbi linken letölthető a program emulátoron futtatható .G64 állományok formájában:

A következő linken pedig a program a Star Commanderrel floppy lemezre visszamásolható "sixzip" állományok formájában tölthető le, azok kedvéért, akik egy valódi C64-et akarnak beizzítani az igazi hangulat érdekében:

Alább pedig a játék nyomtatott kézikönyve található (készült Giga-Publish kiadványszerkesztő programmal, Commodore MPS 1270A tintasugaras nyomtatón).

Végezetül még egy gondolat a játék főcímzenéjéről: már nem emlékszem, hol találtam rá a zenére, de kezdetben nem tudtam róla semmit. Csak most sikerült kinyomoznom, hogy Chris Hülsbeck szerzeményéről van szó, amely ráadásul a Grand Monster Slam című játékban szintén főcímzene volt... :-(

Pedig nem volt ismeretlen előttem a játék, de a zenére nem emlékeztem... na mindegy, ez már így marad! (Nekem nagyon megtetszett, és úgy találtam, hogy jól illik a játékom hangulatához.)

Emlékeztetőül, erről van szó:

 

This site is a member of WebRing.
To browse visit Here.

The C64 Banner Exchange
The C64 Banner Exchange